opatem.com
Az emberek elég sokat beszélnek a szeretetről. Különösen ilyenkor, amikor itt vannak a szeretet ünnepe előtti napok. János azonban azt is mondja: "Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. " Ezt azonban már sokkal kevésbé észleljük magunk körül. Sőt nem is igen észleljük. Nagyon ránehezedett a szívemre e világ nyomorúsága. Elgondoltam: hogy is tudsz te jóllakni, mikor mások éheznek, sőt éhen halnak. Hogy is tudsz boldog ünneplésre gondolni, mikor másoknak a karácsonyi zene az éhező gyerekeik sírása lesz. Van-e rettenetesebb annál, mint amikor a halott-halovány, vézna kezecske kinyúl a kenyér után, a beesett szemek könnybe lábadva tekintenek fel, s a szülők szíve összefacsarodik: nincs! S ezek nem az utcasarkon hangosan tolakodó kéregetők, hanem az elbújt éhezők, akiknek lakásában az életet néha reménytelenséget kiáltó végleges csend váltja fel. Ezeket kell megkeresni, hogy segíthessünk rajtuk. Napi ige, ige, evangélium, Biblia, mennyei táplálék. Sokaknak azonban az a gondjuk, hogy a ki tudja hanyadik pár kesztyűjük milyen színű legyen, és a sokadik pár cipőjük vagy csizmájuk bokán felüli, vagy térdig érjen-e. De nem is kell ilyen magas körökbe felmenni, elég csak a polgári életszintre gondolni és azzal összevetni azt a feneketlen, ijesztő nyomorúságot, ami ma tízezrek és szárezrek hajlékában uralkodik.
Van-e bennünk annyi alázat és elszántság, mint a bebörtönzött Pál apostolban volt, aki ezt írja az Efézusiaknak "…könyörögjetek értem, hogy adassék nékem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell. " (Ef 6, 19-20). Miért, nem volt bátorsága? Úgy látszik nem volt elég bátorsága. Mint ahogy nekünk is. Ez nem kifogás. Nem azt mondja: én ilyen nyuszi természetű vagyok, én a társaságban is mindig hallgatok, nem akarok én fontoskodni, meg feleslegesen beszélni. Ez nem fölösleges beszéd. Ez a legigazabb, és mindenki számára a legfontosabb beszéd, ha valaki az élő Istent be tudja mutatni és az Ő nagy tetteiről tud beszélni. Cseri Kálmán: A féltőn szerető Isten - Él bennem a Krisztus. Nem tudományos előadást kell tartani. Az Ő megtapasztalt tetteit kell elmondani. Aztán majd azon keresztül Ő szólítja meg az embereket, és Ő maga munkálkodik bennük. Jézus Krisztus nem teológiát végzetteknek mondta, hanem azoknak, akiket meggyógyított valami betegségből, vagy megszabadította őket az ördögi kötelékből, és vele akartak maradni: menj haza, és mondd el, mit cselekedett veled az Isten.
Legyen ádvent a Megváltó megérkezése számodra is, karácsony az ő valósággá válása neked is. V. A BETLEHEMI CSILLAG A betlehemi csillagnak, ennek a rendkívüli égi tüneménynek, hivatása volt. Először is figyelmet keltett. A napkeleti bölcseket kiragadta mindennapi életüknek egyhangú körforgásából. Megkapta a lelküket csodálatos vonzóerővel. Másra már szinte nem is tudtak gondolni, mint a csillagra és arra, hogy mit jelent ez, kinek a ragyogó égi jele ez? És lelkük felébredt érdeklődése nem is bizonyult múló hangulatnak. Nem nyugosznak addig, míg utána nem járnak azoknak a kérdéseknek, amelyeket keltett lelkükben a betlehemi csillag. És a betlehemi csillag utat is mutatott. A kereső lelkeket nem hagyta magukra kérdéseikkel. Először megmutatta nekik nagy vonalakban az irányt, amerre menniök kell. Kanaán felé, az ígéret és az ígéretek földje felé, az Isten választott népe felé! Azután, mikor már-már úgy látszik, hogy rossz nyomon járnak, hiába fáradoznak, lidérc után indulnak, - az újra megjelenő csillag vezeti őket egészen ama helyig, ahol a Gyermek volt.
Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtsük Istennek a nagy tetteit. Ezért kezdődik az egyik zsoltár (a 103. ) azzal, hogy "Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! " Mert olyan hamar túllépünk Isten rendkívüli, csodálatos tettein is. Amikor éppen átéljük, esetleg felfigyelünk rá, talán még hálát is adunk érte, aztán megyünk tovább, jöhet a következő. Pedig aki Istent igazán Istenként tiszteli, az számon tartja az Ő tetteit, amely tettek a legtöbbször merőben eltérnek az emberi cselekedetektől, amelyek isteni tettek, amelyek csodák. Aki ezeket számon tartja, annak a szívéből önkéntelenül felfakad az Isten dicsőítése. Ezért írja: "Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap. (…) Istenem, igazságod a magas égig ér, mert hatalmas dolgokat vittél véghez. Van-e hozzád hasonló, Istenem? (…) Még a föld mélyéből is újra fölhozol engem. (…) Ujjong az ajkam, ha tenéked zenghet. " Aki számon tartja Isten nagy tetteit annak nem kell erőlködnie, hogy valahogy Őt dicsőítse.